Cestování - Švýcarsko 2021
Pohodový týden v Alpách - Švýcarské TOP panorama Jungfrau (od CK Poznání)
Popis je maďarsky i česky. Omlouvám se za překlepy, nesprávné formulace ...
1+2.nap:
Éjszakai utazás Prágából Innertkirchen városkába. Utunk a Susten-hágón keresztül vezetett csuda sok szerpentinen keresztül. A hágó novembertől juniusig le van zárva (hóviszonyok miatt, kb. több mint 2200 m magasságban sokszor még júniusban is hó akadályozza a közlekedést. A hágó végén van Innertkirchen városka, ahol a szálláson (Hotel Hof & Post) kései reggelivel várnak. Elszállásolni csak délután tudtak minket. Igy reggeli útán csak átöltöztünk és már indultunk is (busszal) Meiringen városkába. Pontosabban az ott lévő Reichenbach vízesésekhez, amelyet Sherlock Holmes vízeséseknek is hívnak (arról nevezetesek, hogy olyan cselekmény helyszíne volt, amely valójában sohasem történt meg ...Arthur Conan Doyle „meggyilkolta” legnépszerűbb karakterét, Sherlock Holmes-ot). A vízeséshez sikló vitt fel, majd lefelé már gyalog mentünk (Geissholz és Wychel településeken keresztül). Kb. 300m lefelé, nem éppen könnyű terepen (legalábbis az én térdemnek nem tetszett a sok köves út). Majd vonattal elmentünk az Aare-szurdokhoz (Aareschlucht), onnan pedig gyalog a szállásra. Szombat lévén lehetőségünk volt este megismételni a szurdok-béli sétánkat - nyári hónapokban pénteken és szombaton este kivilágítják a szurdok kb. felét.
Az időjárást illetően: a nap felében aránylag kellemes, de aztán esni kezdett. Csak kicsit, de huzamosan. Távolságra nem sokat gyalogoltunk, mintegy 20 ezer lépés, de ennek csak a fele volt aránylag egyenes terepen. 200m fel, 450m le. Túrabotok nélkül még most is ott lennék valahol a lejtőkön ...
A szálláson olyan "szerencse" ért, hogy un. galériás-szobát kaptunk (ha ezt egyáltalán így nevezik ... értsd: az ágyakhoz 12 lépcsőn kellett felmenni). Ami azt jelentette, hogy az elkövetkező 2-3 nap az izomláz miatt négykézláb közlekedtem a fürdőszoba és ágy között...
3.nap:
A nap legnagyobb atrakcioja: Svájc/Európa egyik legmeredekebb siklójával (Gelmerbahn) feljutottunk a Gelmersee nevű mesterséges tóhoz. Az Aare folyó völgyét a Gelmersee-vel összekötő, 106 %-os maximális meredekségű sikló az 1920as évek végén készült el (eredetileg az építkezési munkálatok kiszolgálására létesítettek, az erőmű elkészültével azonban turisztikai céllal üzemelt tovább és közlekedik még most június és október között). Bevallom: az utolsó padba ültem és a legmeredekebb résznél a biztonság kedvéért becsuktam a szemem. A tónál mindenki eldönthette, hogy milyen nehézségű túrára vállalkozik. A "legelvetemültebbek" felmentek a Gelmerhütte nevezetű helyre. Hogy pontosan mi az, azt nem tudom, mert én nem ebbe a csoportba tartoztam. Elég volt látnom a köves utakat és megtudni a várható szintkülönbségeket, s már tudtam is, hogy ez nem az én utam. A standard csoport: jött-ment a tó körül, majd kb. 1 órát gyalogolt lefelé (köves,lejtős úton ... végefelé esőben), ahol a busz várt erre a csoportra. Én a harmadok csoportba soroltam be magam: lefelé is a siklóval mentem. Lehet találgatni miért: vajon lefelé vezető gyalogút miatt ... vagy mert újra át akartam élni siklózást - ezúttal lefelé, ami sokak szerint még adrenalinosabb ...
Büszke vagyok magamra - ezúttal középtájt ültem és végig nyitva tartottam a szemem, sőt még videoztam, fényképeztem is. Talán még tetszett is az út ...
És el ne felejtsem: még a sikló előtt volt egy akadály, amit többen inkább kikerültünk. A parkolótól a siklohoz egy függőhídon lehetett átmenni. Mikor megláttuk, többen úgy döntöttünk, hogy ehhez nem vagyunk elég bátrak, így inkább kerülő úton mentünk a siklóhoz. Az elején még volt olyan gondolatom, hogy visszafele majd összeszedem a bátorságom, és átmegyek rajta ... de mikor szembesültem a helyzettel, a bátorság elillant.
Miután a Gelmersee környékén végeztünk, a busz elvitt minket a Grimsel-hágóra. Onnan (elejével) szép kilátás volt a Furka-hágóra és a Totensee tóra (Holtak tava). Aztán elkezdett beborulni, esni ... és aztán már csak vajmi keveset lehetett látni. Nem messze tótól van egy hely, ahol mormoták laknak helyes kis házikókban, de mikor arra jártunk, egy darabot sem láttunk.
4.nap:
Busszal eljutottunk Kandersteg városkába. Onnal felvonóval az Oeschinensee tó közelébe. A tó 1578 m magasan helyezkedik el, mélysége 56 m, területe pedig 1,1 km², amivel Svájc nagyobb hegyi tavai közé tartozik. A Doldenhorn hegy egyik oldalának leomlásával jött létre, amikor a földcsuszamlás elzárta a hegyi patakok lefolyásának útját. Sok Svájcot bemutató képen látható. Ennek a napnak a főleg a kilátásokról kellett volna szólnia. Egy igényesebb túrával azok számára, akik magasról is szerették volna látni a tavat. A csoport kb. fele ezt választotta. Mi többiek megelégedtünk szűkebb rálátással is. Azért mi sem maradtunk a tó szintjén, becslésem szerint mi is felmentünk kb. fél magasságba azokhoz képest, akiknek nagyobb önbizalma és kisebb félelme volt a terepet illetően.
Ezen a napon sem gyalogoltunk hűde sokat (legalábbis nem a nyugisabb csapat), az időjárás viszont ma volt oly rendes, hogy láttuk, amit látni lehetett. Igaz sokszor felhő takarta a csúcsokat, de így talán annál érdekesebb volt. Hazaindulás előtt begyalogoltunk még a városba, hogy megállapítsuk, hogy nem nagy eset (sok bolt bezárva, ami nyitva volt, ott sem a kedvességükről voltak híresek - kivéve a könyvesboltot). Még a tavat ábrázóló hűtőmágnest sem sikerült vennem.
5.nap:
Ez a nap volt a kirándulás csúcspontja. Jungfrau és környéke. Négyezres hegycsúcsok, Európa legmagasabban fekvő vasutállomása, gleccser, hegyi tavak, ... El kell mondani, hogy nagy szerencsénk volt, hogy covid-időszakban voltunk itt - így idegenvezetőnk sokat "sakkozhatott" a vonatfoglalással, hogy a kirándulás legjobb (időjárást illetően) napján menjünk erre a helyre. Merthát ugye esős, ködös, ... időben kár lenne (kedvezményesen) 135 frankot kiadni azért, hogy semmit se illetve vajmi keveset lássunk. Ha covid előtt jövünk akkor itt (és sok máshol) ázsiai turisták ezrei és lehetetlenség változtatni a foglaláson... (volt olyan időszak, amikor napi 8500 embert látogatott el ide)
Buszunk elvitt minket Grindelwald városkába. Onnan vonattal Kleine Scheidegg állomásra, ahol az átszállásra és fényképezésre volt nem egész 10 percünk. Idegenvezetőnk azt tanácsolta, ha látni lehet a hegyeket, akkor fényképezzük, mert visszafele jövet már nem biztos hogy látjuk őket, mert délután már romlani fog az idő. Ez volt az a hely, ahol tavaly kb. másfél órát töltöttünk ködben és esőben és szinte semmit sem láttunk. Most szépen láttuk a több mint 4000 méteres Jungfrau és Mönch hegcsúcsot és a pár méterrel alacsonyabb Eiger csúcsot is. No de tovább kellett menni. Vonat vitt fel minket kb. 3500m magasságba (a 9,3 km-es pálya több mint 7 km-en keresztül alagútban vezet; a teljes szintkülönbség csaknem 1400 méter). Az Eigergletscher megállóig még a felszínen mentünk, onnan aztán az Eigek és Mönch gyomrába épített alagúton keresztül. Egy helyen volt 5 perc szünet, amikor ki lehetett szállni és üvegablokokon keresztül kinézni a környező hegyekre. Aztán supsz vissza a vonatra és irány a végállomás. Neve Jungfraujoch, de "Top of Europe" néven is sokat emlegetik.
Itt elég sok a látnivaló. Kb. másfél óránk van mindezekre. Lifttel érhető el a Sphinx terem, amelynek kilátócsarnokából minden irányban körülnézhetünk – a legnevezetesebb a 22 km-es Aletsch gleccser látványa. A terasz egy része sajnos le volt zárva (a tetőről ugyanis jégdarabok potyogtak), így közelről és szabadon (értsd: nem üvegen keresztül) csak a Mönch csúcsot láttuk és az említett gleccsert. A Jungfrau csúcsot csak ablokon keresztül az épületből. Egy helyen (Plateau) ki lehetett menni a hegyre/hóra. De ekkor már kezdett eléggé felhősödni, a szél sem volt elenyésző ... így az felvettem az összes nálam lévő ruhadarabot. A hegy egyik legnépszerűbb attrakciója a gleccser belsejében lévő jégpalota - érdekes élmény. Mikor elérkezett az idő, vonatra szálltunk és indultunk lefelé, de ezalkalommal az Eigergletscher megállónál megszakítottuk vonatutunkat és gyalog indultunk Kleine Scheidegg-re: Persze először megnéztük, hogy milyen az ég ... érdemes-e bevállalni egy túrát. Bár már felhősödött, úgy láttuk igen. A végén kicsit megáztunk, de érdemes volt.
Gyönyörű virágos rétek, hegyi tó, körös-körül magas hegyek. A Fallbodensee tóig szinte elég volt a rövidujju ... aztán fokazatosan jobban fel kellett öltözni ... s a végén még az esőkabátra is szükség volt. Hoztam haza egy emléket is erről a szakaszról - és nem hűtőmágnes formájában. Nem tudom, hogy csináltam, de sikerült elcsúsznom egy olyan helyen, ahol igazán nem vártam volna ... mindenütt vigyáztam, használtam a botokat ... itt olyan volt a terep, hogy nem kellett ... és már meg is történt. Szerencsére csak alaposan lehorzsoltam a térdemet ...
Kleine Scheideggre érve szakadt az eső. Bementünk hát egy boltba - ahonnan saját túrabotokkal jöttem ki (a kirándulásra kölcsönkért bottokkal indultam ... erre még visszatérek) ... szép pirossal - egy használható szuvenír ... Mire kijöttünk a boltból, elállt az eső és újra látható volt a környék ... de akkor már vonatra kellet szállnunk, ami elvitt minket Lauterbrunnen-be, ahol a busz várt ránk.
6.nap:
városkába. Onnan felvonóval Grimmelwald-ra, majd átszállva egy másik felvonóre eljutottunk Mürren városkába. Itt kezdődött a túránk. A táj gyönyörű ... az alapján amit, néha láttunk belőle illetve az alapján, amit az interneten és képeken látni lehet. Mi láthattuk kb. az 5-10 százalékát ... a többi eltakarta felhő és köd ... Még a jobb kondicióban lévő csapatunk is feladta és nem ment magasabbra, mint én és a hasonszőrűk. Nem volt értelme. Sem kilométereket gyalogolni (több száz méter fel és le). Sem magasabbra menni felvonóval - azok is feladták terveiket, akik a Schilthorn-ra szerettek volna felmenni (iszonyatosan drága) felvonóval.
Mindenki megfordult a Spielbodenalp nevű helynél. Jó idöben itt enni/inni-valót lehet venni. Ma bezárva, szomorú látványt nyújtva. Miután megebédeltünk (magunkkal hozott), vissza is fordultunk. A csapat nagy része sietett, mert "pót-programként" (ilyen nem jó időre) el lehetett menni a Trümmelbach vízesésekhez. Páran ott már voltunk, így tovább maradtunk Mürrenben. Nagyon szomorú látványt nyújtott a városka - sehol senki, csak köd, felhő, eső, .... Szép időben ez egy nagyon szép hely ... de ez nem a mi esetünk volt. Vonattal elmentünk Grütschalp megállóra, onnal felvonoval le Lauterbrunnenbe. Elméleletileg lett volna egy olyan lehetőség, hogy a vonatból kiszállhattunk volna 1 megállóval hamarabb (Winteregg) és gyalog mentünk volna a felvonóig élvezve a magas sziklákról a gyönyörű kilátást ... a szomorú valóásg ezen a napon viszont az volt, hogy kb. 2-3m-t láttunk magunk elé ... így maradtunk a vonatban. Leérve Lauterbrunnenbe legalább már nem esett és egy idő után már azt is lehetett mondani, hogy ott lent a völgyben elég kellemes volt az idő.
Helyes kis városka. Egy templommal, amit már tavaly le szerettem volna fényképezni, de buszból lehetetlen volt. A környékén állítólag több mint 70 vízesés ... én egy nagyobbat láttam közelről (Staubbach Falls).
Busszal vissza szállásra és kezdődhetett a csomagolás, hisz másnap reggel már indulás haza. Elég hamar értünk a szállásra és az idő is jobb volt, így még lehetőség volt egyet járni a környéken.
7.nap:
Csomagolás és Luzern-en keresztül irány haza. Luzern-ben csak egy rövid pihenőt tartottunk, kb. másfél órát. Igazából csak a Kapellbrücke közelében mozogtunk. Ez egy középkori híd, a város jelképe és egyik legfontosabb idegenforgalmi látványossága. Európa legrégibb és második leghosszabb fedett fahídja (volt). 1365-ben épült, és a Reuss folyó két partján elterülő ó- és újvárost kötötte össze. Az eredeti építmény hosszabb volt, és a jelenlegieken kívül a Péter-kápolnát is összekötötte a Hofkirche-vel. Az oromzatán 111 háromszögletű festmény található, amelyek a svájci történelem fontos jeleneteit ábrázolják.
A híd közepén található a város nyolcszögletű víztornya, amely 1300 körül, azaz még a híd előtt megépült. A torony felváltva szolgált őrtoronyként, városi levéltárként, fogdaként és kínzókamraként. 1993-ban a híd tűzvésznek esett áldozatul, amelyet feltehetőleg egy eldobott cigaretta okozott. A tűz elpusztította a híd nagy részét és 78-at a 111 kép közül. A hidat újjáépítették, és 1994-ben újra megnyitották a gyalogosforgalomnak.
Körülbelül ugyanolyan látvány fogadott, mint tavaly. Mivel kora délelőtt volt, a legtöbb üzlet zárva. A hídon csak pár ember van (kevés a turista, igazán jó idő sincs). A tavalyhoz képest csak annyi a változás, hogy most nem esik. És idén nem mentünk el megnézni a síró oroszlán szobrát.
Ami napoktól független, amivel nem számoltam, ami meglepett, ...
... hogy a 4-fogásos vacsora három fogását (a paradicsomlevest leszámítva) meg tudtam enni. Aki ismer tudja, milyen sok mindent nem eszek meg, úgyhogy ez nagy szó. Kicsit azzal számoltam, jó kis fogyokúra lesz, mert olyat adnak elém, amit nem eszek ... de nem így történt. Csak a 2.fogást (saláta) hagytam ki rendszeresen. A harmadik nap a pincér már tudta, hogy próbálkoznia sem kell és nem is készült nekem hozni salátát. De egy utastársam "sokkolta" és elvett tőle egy salátástálat és elém rakta (mert előtte mondta, hogy ő megenné az enyém is ... és odaadja helyette a desszertjét). Elkerekedett a pincér szeme. De aztán kézzel-lábbal "elmondtuk neki", hogy a salátát nem én eszem meg ... ekkor megnyugodott. És mikor később látta, hogy a utastársa desszertje előttem kötött ki, akkor megmosolyogta és valami olyasmit mondhatott "mostmár értem".
... hogy micsoda különbség van a felvono, vonat, ... -árakban, ha egyedül megy az ember vagy nagyobb csoportban
... hogy a hegyekben túrabot nélkül nem boldogulok. A kirándulás előtt nem volt túrabotom. Mivel azonban képeken sokszor láttam, hogy majd mindenkinél bot van, kértem kölcsön. Mondván, hogy kipróbálom ... és ha bejön, akkor én is veszek. Aki olvast feljebb a leírásokat, ismeri az eredményt. Csak azt nem, hogy a kölcsönkért botokat nem tudom visszaadni eredeti állapotukban. Valamit sikerült nem jól csinálnom és nem tudom az egyiket minimálisra összecsukni ... azt hiszem többet inkább nem fogok ilyen dolgokat kölcsönkérni ... kellemetlen és rossz érzés ... de majd valahogy revansálok.
... még el sem kezdődött a kirándulás (még csak a metróban ültem és mentem a gyülekezőhelyre), amikor azt vettem észre, hogy reped a bőröndöm. Nyolc évet bírt ... Szerettem ezt a bőröndöt, hozzászoktam, ... és most újat kell vennem ... ahhoz viszont át kell néznem, hogy manapság mik a lehetőségek, mi alapján választani
... a második nap sikerült az esőkabátomon is kicsit eltépni a zseb környékét. Hordani még lehet, de elkezdhetem figyelni a Lidl szórólapjait, mikor lesz nekik megint ez a fajta esőkabát (mert jó fajta)
... az időjárás bár nem volt a legideálisabb, kegyes volt hozzánk. Persze az idegenvezetőnk is jól sakkozott a programmal - hogy maximálisan jó legyen. Hallottuk, hogy egy kirándulócsapat Matterhorn környékén 2 napig el sem hagyta a szállodát, mert olyan rossz idő volt ...
1+2.den:
Noční přejezd z Prahy do Innertkirchen. Naše cesta vedla přes průsmyk Susten Pass se spoustou serpentín. Průsmyk je od listopadu do června zavřen (kvůli sněhu, ve výšce cca 2200 m je v červnu ještě mnohdy sníh).
Na konci průsmyku je městečko Innertkirchen, kde na hotelu (Hotel Hof & Post) nás čekalo pozdní snídaně. Ubytovat nás mohli až odpoleden, takže po snídani jsme se jen rychle převlékli a odjeli autobusem do sousedního městečka Meiringen. Přesněji k vodopádům Reichenbach Falls - mnohdy jim říkají vodopády Sherlocka Holmes (Arthur Conan Doyle tady nechal zavraždit svoji populární postavu Sherlocka Holmes-e). Nahoru jsem jeli lanovkou, dolů - směrem k soutěsce Aareschlucht - už jsem šli pěšky (přes Geissholz a Wychel). Údajně nenáročná túra. Možná pro někoho. CCa 450m dolů po kamenitém terénů v mém chápání (kvůli kolenům) patří do jiné kategorie. K soutěsce jsme jeli vlakem, prošli jsme soutěskou a pak pěšky na hotel. Jelikož bylo léto a sobota, měli jsme tuto procházku absolvovat večer ještě jednou - kdy část soutěsky byla osvětlena.
Co se týče počasí: v první půlce dne poměrně příjemné, pak ale začalo pršet. Jen malinko, ale vytrvale. Moc kroků jsme za den neudělali, jen asi 20 tisíc kroků, ale z toho jen polovina byla na rovnějším terénu. Jinak
Az időjárást illetően: a nap felében aránylag kellemes, de aztán esni kezdett. Csak kicsit, de huzamosan. Távolságra nem sokat gyalogoltunk, mintegy 20 ezer lépés, de ennek csak a fele volt aránylag egyenes terepen. 200m nahoru, 450m dolů. Bez trekingových holí bych ještě pořád stála tam na nějakém kopci ...
Na hotelu mě potkalo takové "štěstí", že jsem bydlela na "mezonetovém" pokoji, kde k posteli vedlo 12 schodů. A protože po první tůře mě dost boleli nohy, 2-3 dny jsem chodila po těchto schodech po čtyřech.
3.den:
Největší atrakcí dne: jedna z nejstrmějších evropských lanovek (Gelmerbahn) nás odvezl do výšky jezera Gelmersee. Stoupání místy až 106%. Přiznám se, seděla jsem v poslední řadě (abych toho viděl co nejméně) a na těchto úsecích jsem radši zavřela oči. U jezera se každý mohl rozhodnout, na jak náročnou túru se cítí. Ty nejodvážnější šli až k chatě Gelmerhütte - já jsem do té skupiny samozřejmě nepatřila. Stačilo vidět ty kamenité cesty, vědět o jaký výškový rozdíl se jedná a vzpomenout si na předchozí den. Ta méně odvážná skupina chodila sem-tam kolem jezera, a pak asi hodinu dolů k místu, kde na nás čekal autobus. Já patřila do třetí skupiny, což zmamenalo, že k autobusu jsem se vrátila lanovkou. Můžete hádat: jestlipak kvůli terénu nebo proto, že jsem chtěla tu lanovku vyzkoušet i dolů (prý je to více adrenalinový). Překvapila jsem sama sebe, tentokrát jsem seděla uprostřed a oči jsem měla pořád otevřené ... dokonce jsem i fotila a dělala video. A možná se mi ta cesta nakonec i líbila. A musím zmínit ještě jednu atrakci - pro mě spíše překážku. Nejkratší cesta od parkoviště k lanovce vedla přes lanový vmost ve výšce 70m. část naší skupiny když to uviděla, tak se rozhodla, že jde radši tou delší a méně zajímavou cestou. Ráno jsem jsem ještě měla myšlenku, že cestou zpátku zkusím přes most, ale když jsem pak stála před tím mostem, tak se odvaha vypařila a šla k autobusu zase to nudnou cestou.
Když jsme u Gelmersee skončili, autobus nás odvezl na průsmyk Grimsel Pass. Odtud ze začátky byl krásný výhled na okolí (například na průsmyk Furka Pass nebo na jezero Totensee = Jezero mrtvých) ... pak se ale zatáhlo, začalo pršet a moc toho vidět už pak nebylo. Kousek od jezera je místo, kde jsou hezké domečky pro svišti, když jsem tam byli, tak zrovna žádné zvíře nebylo vidět. Kousek od jezera je místo, kde jsou hezké domečky pro svišti, když jsem tam byli, tak zrovna žádné zvíře nebylo vidět.
4.den:
Oeschinensee a okolí stokrát jinak. Jisté je, že tento zájezd není o počtu kroků, ale o převýšení a větší nebo menší štěstí na Autobus nás odvezl do města Kandersteg. Odtud pak vedla lanovka zhruba do výšky jezera Oeschinensee (1578 m). Tento den byl hlavně o výhledech. Ty sportovnější (a kteří se nebojí úzkých cestiček ve výškách) šli náročnější cestou nahoru, aby jezero viděli z co nevětší výšky. Ostatní (asi polovina) zvolila tu jednodušší variantu, procházka v okolí jezera a dle času a chuti jít naproti první skupině. Odhaduji, že jsme se někteří dostali cca do poloviční výšky - na rozdíl od těch, kteří měli dostatek sebevědomí a méně strachu. Moc kroků jsem neušli ani dnes, ale počasí nám docela přálo ... viděli jsme vše, co bylo k vidění. Před cestou domů jsme ještě šli na hlavní ulici města Kandersteg, abychom zjistili, že je to "nic-moc". Mnoho obchodů zavřeno a kde bylo otevřeno, tak nás moc nevítali ... spíše opačně. Chtěla jsem si koupit magnet na ledničku ... ale všechny moje pokusy selhaly..
5.den:
NEJ-den celého zájezdu. Jungfrau a okolí. Čtyřtisícovky, nejvýše položená železniční stanice v Evropě, ledovce, horská jezera ... musím říct, že jsme měli velké štěstí, že jsem toto místo navštívili v covidovém době - náš šikovný průvodce tak mohl docela "šachovat" s rezrevací míst na vlak, abychom na Jungfrau jeli v den, kdy bylo nejlepší počasí během zájezdu. V mlze, dešti ... by nebylo dobré vydat 135 (to už je cena po vetší slevě) franků za to, abychom pak skoro nic neviděli. Před covidem tady byly každý den tisíce turistů (hlavně z Asie) a změnit termín rezervace bylo nemožné.
Autobus nás ráno odvezl do města Grindelwald. Odtud jsme jeli vlakem na Kleine Scheidegg, kde jsmě měli 10 minut na přestup a focení. Průvodce radil, abychom vyfotili co se dá, protože kdo ví jaké bude počasí odpoledne, zda bude vůbec něco vidět. Na tomto místě jsem před rokem strávila asi hodinu a půl ... a tenkrát skoro nic nebylo vidět. Teď jsme krásně viděli Jungfrau, Mönch i Eiger. Vlak nás odvezl asi do výšky 3500m K zastávce Eigergletscher jsme jeli na povrchu, pak už v tunelu (asi 7 km) uvnitř hory Eiger a Mönch. Na jednom místě se vlak zastavil na 5 minut - fotopauza. Konečnou stanící bylo Jungfraujoch, kterému se říká "Top of Europe". K vidění je tady toho docela dost. Měli jsme na to asi hodinu a půl. Výtah nás odvedl na venkovní terasu Sfinx, odkud byl krásný pohled na ledovec Aletschgletscher, na zasněžený vrchol Mönch. Vrchol Jungrfau odtud nebyl vidět. Část terasy totiž byla zavřena kvůli padajícímu ledu ze střechy. Jungfrau bylo vidět jen z budovy, přes okno. V komplexu je místo nazývané Plateau, kde se návštěvník dostane ven na horu/sníh. To už se k nám blížily mraky, docela foukalo - na těch pár minut jsme oblékli veškeré oblečení, které jsme měli se sebou. Zajímavým místem je ledový palác uvnitř ledovce. Když nastal čas, nastoupili jsme na vlak jedoucí dolů. U stanice Eigergletscher jsme prozkoumali počasi a usoudili, že můžem risknout menší pěší túru dolů přes jezero Fallbodensee na Kleine Scheidegg. Skoro nám to vyšlo celé. Na začátku stačilo tričko s krátkým rukávem, ale pak jsme postupně museli obléct svetr, bundu a na konec i pláštěnku. Mám i vzpomínku na tento úsek - bohužel není to magnet na ledničku. Nevím jak, ale povedlo se mi uklouznout na místě, kde bych to vůbec nečekala. Na celém zájezdu jsem byla opatrná, chodila trekingovými holemi ... tady byl zrovna terén, kdy hole nebyly třeba ... já asi potřebuji hole všude ... . Naštěstí nic vážného, ale pár let to levém koleně bude vidět. Když jsme byli už skoro u Kleine Scheidegg, začalo pořádně pršet. Tak jsme šli do obchůdku, odkud jsem vyšla novými, červenými trekingovými holemi (na zájezd jsem vyrazila půjčenými holemi) ... praktický suvenýr. Když jsme vyšli z obchodu, už nepršelo tak jsme čekání na vlak vyžili a fotili okolí. Vláček nás odvezl do Lauterbrunnen a odtud pak náš autobus na hotel.
6.den:
I tento den měl být o výhledech ... viděli jsme: mllhu, mraky, déšť, prázdné ulice, ... celý den jsme nesundali pláštěnku. Náš den začal ve městě Stechelberg. Odtud lanovkou do Grimmelwald a pak další lanovkou do Mürren. Tady začala naše pěší túra směrem k chatě Spielboden. Podle fotek je Mürren i okolí překrásné. My jsme viděli asi 5-10% všeho ... vše ostatní bylo v mlze, v mraku. I ta sportovnější část naší skupiny usoudila, že nemá cenu jít dál než k Spielboden. Ani k chatě Rostockhütte, ani lanovkou na Schilthor. Tak po svačině (co jsem měli se sebou) jsem se otočili a vrátili se do Mürren. V lepších časech u Spielboden prodávají občerstvení, ale tento den usoudili, že je zbytečné otevřít. Skoro všichni spěchali zpět, protože byla možnost navštivít vodopády Trümmelbach (jsou to vodopády ve skalách). Já jsem tam byla před rokem, tak jsem nikam nespěchala a procházela hlavní ulicí Mürren. Byl to smutný pohled: nikde nikdo, mlha, déšť, ... když je krásné počasi, musi to tady být dechberoucí ... což nebyl náš případ. Vláčkem jsme jeli z Mürren do stanice Grütschalp a pak lanovkou do Lauterbrunnenu. Teoreticky vzato byla možnost vystoupit z vlaku již na stainci Winteregg a k lanovce jít pěšky po útesech a dívat se na krásu, co příroda nabízí ... tento den ale v nabídce bylo hlavně mlha a viditelnost na 2-3m, tak jsem zůstali ve vlaku. V údolí/městečku Lauterbrunnen bylo lepší počasí, už nepršelo a ke konci již bylo docela příjemně. Je to hezké městečko. V okolí je prý více než 70 vodopádů. Já z nic viděla Staubbach Falls. Autobus nás odvezl na hotel a jelikož to byl nás poslední večer, začali jsme balit. Před balením jsem ale ještě stihla krátkou procházku městem..
7.den:
Balení a cesta domů. Cestou domů jsem měli krátkou zastávku v Luzernu. Asi hodinu a půl. Stačilo to na závěrečné nákupy dárků na procházení přes a kolem mostu Kapellbrücke.
Je to dřevěný most ze středověku, víceméně symbol a největší atrakce města. V roce 1993 most shořel, pak ho znovu postavili (takže je to vlastně jen replika). Pocity podobné jako před rokem. Jelikož bylo brzo dopoledne, skoro vše ještě zavřeno. Na mostě jen pár lidí. Turistů pramálo (asi ne jen kvůli covidu, ale i kvůli počasí). Letos ale aspoň nepršelo.
A na závěr pár věcí, co mě překvapilo, s čím jsem nepočítala ...:
... že jsem docela zvládala 4-chodovou večeři. Nezvládla jsem jen 2.chod (salát) a rajčatovou polévku. Kdo mě zná, ví že toho víc věcí nejím než jím ... takže to opravdu bylo překvapení. Před zájezdem jsem is myslela, že to bude dobrá dieta, ale opak byl pravdou. Třetí den už číšník pochopil, že nemá smysl přinést pro mě salát a ani se k tomu nechystal ... jenomže paní vedle mě ho šokovala, vzala od něj salát a dala přede mnou (předtím mi říkala, že ona by vyměnila můj salát za její desert). Takto překvapeného číšníka jsem snad ještě neviděla. Ale pak jsme mu beze slov "vysvětlili" co se děje a když viděl i výměnu desertu, tak už mu bylo vše jasné.
... že je obrovský rozdíl v cenách na lanovky, vlaky když člověk jde sám nebo ve velké skupně.
... že na takových terénech to bez trekingových holí nezvládám. Před zájezdem jsem neměla trekingové hole. Jelikož jsem ale na mnoha fotkách viděla, že lidé v Alpách chodí holemi, tak jsem si hole půjčila od kamarádky ... že to vyzkouším a uvidím. Závěr je, že trekingové hole potřebuji. Bohužel jsem těm půjčeným holím asi trošku ublížila a nemohou je vrátit v nejlepším stavu (nemohu je zmenšit na minimální délku). Je to nepříjemné a příště si radši pořídím vlastní věci.
... ještě zájezd ani nezačal, teprve jsem seděla v metru cestou na Florenc, když jsem zjistila, že se mi tak trošku rozbil kufr. Měla jsem ho 8 let ... teď si budu muset koupit nový, tj. musím zjistit, co se za těch 8 let změnilo ve světě kufrů, podle čeho se v dnešní době vybírá kufr.
... i moje pláštěnka je již skoro na vyhození. Tak musím sledovat leták Lidlu - abych se dozvěděla, kdy budou mít podobný typ v nabídce
... počasí nebyl nejideálnější. Ale měli jsme docela štěstí. Slyšeli jsme, že jiná skupina (někde u Matterhornu) 2 dny ani nevylezla z hotelu, bylo tak špatné počasí.